2013. március 21., csütörtök

Szőnyegtáska-projekt 1.

Az ötlet.
Tegnap éjszaka találtam rá erre a blogbejegyzésre. Felkeltette az érdeklődésemet, mivel éppen kis oldaltatyót keresek, mert a réginek szétment a csatja. Ez pont a közepébe talált annak, amit én szeretnék! Annyira színes, vidám, kicsit kaotikus. Tehát elhatároztam, hogy én pedig varrni fogok egy ilyen táskát.


A tervek.

Egyelőre csak a tervezgetésnél tartok, pontosabban pedig még csak a vásárlólistát tervezgetem a táska-projekthez. Mindenek előtt kell egy rongyszőnyeg... Kerestem használt darabokat is, de egyik sem nyerte el a tetszésem, főleg azért, mert nem elég színesek. Most úgy tűnik, hogy itt fogok körülnézni, esetleg vásárolni is.

A többi még a jövő zenéje, de újra jelentkezem a projekttel, amint történik előrelépés.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése